Először a gyerekekkel való kapcsolat érdekelt

Gyógypedagógusként kezdtem dolgozni. Később az ELTE-n gyógypedagógiai terapeuta, majd a Kodolányin inkluzív nevelés tanára végzettséget is szereztem.

Már a pályám elején megtapasztalhattam, hogy nem minden gyerekhez a szavakon keresztül vezet az út, ezért elkezdtek érdekelni a gyógypedagógia határterületei. A művészet, a zene, a mozgás és a szavak nélküli kommunikáció új lehetőségeket mutattak.

A MOME művészettel nevelés képzése, a Sáry László-féle kreatív zenei módszer, az Intenzív Interakció, valamint a Nottinghamben tanult Zenei Interakció mind hozzájárultak ahhoz, ahogyan ma a kapcsolódásról gondolkodom.

Ekkor még elsősorban a gyerekekkel való kapcsolat foglalkoztatott, ma már úgy látom, hogy valójában ennél sokkal többet kerestem.

Rájöttem, hogy minden kapcsolat része egy nagyobb rendszernek

Ahogy egyre több emberrel dolgoztam, egyre kevésbé az érdekelt, hogy milyen szerepben vannak. Az kezdett foglalkoztatni, hogyan tudnak jobban kapcsolódni egymáshoz.

Ekkor kezdett érdekelni, hogyan lehet jól kérdezni és olyan beszélgetéseket vezetni, amelyekben nem én mondom meg a válaszokat, hanem együtt gondolkodunk azokon.

És ez vezetett a coaching felé.

Az integratív coaching megtanított arra, hogyan segíthetnek a jó kérdések abban, hogy valaki megtalálja a saját válaszait. A business coaching új nézőpontot adott ahhoz, hogyan értheti meg egy vezető jobban a csapatát. A team coaching azt mutatta meg, hogyan tudnak egy csapat tagjai jobban kapcsolódni egymáshoz és közösen gondolkodni.

A szupervízió pedig megerősített abban, hogy szakemberként is szükségünk van egy olyan térre, ahol ránézhetünk a saját működésünkre, a kapcsolatainkra és az elakadásainkra.

A Symbo korábbi ügyvezetőjeként és szakmai vezetőjeként mindezt a mindennapokban is megtapasztaltam. A kollégák fejlődése, az együttműködés és a people management ugyanazokat a kérdéseket vetette fel, mint korábban a családokkal végzett munkám.

Ebben sokat segített a Process Communication Model (PCM) és a Gestalt szemlélete is. Mindkettő hozzájárult ahhoz, hogy még tudatosabban figyeljek arra, mi történik az emberek között.

Hogyan érthetjük meg egymást?

Ma már úgy hiszem, hogy a legtöbb elakadás vagy nézeteltérés mögött nem rossz szándék áll, hanem az, hogy különböző tapasztalatokból, szükségletekből és nézőpontokból indulunk ki.

Ez ugyanúgy igaz egy családban, mint egy munkahelyi csapatban, egy vezető és a munkatársai között, vagy egy neurodivergens felnőtt és a környezete kapcsolatában.

Abban szeretnék segíteni, hogy ezek a nézőpontok közelebb kerüljenek egymáshoz, mert amikor jobban értjük egymást, nemcsak új megoldások születnek, hanem maga a kapcsolat is megváltozik.

Ezért is áll hozzám közel a mentalizáció alapú terápia, amelyet az Anna Freud Centre MBT-A képzésén ismertem meg mélyebben, valamint a Ross Greene-féle Collaborative & Proactive Solutions (CPS) szemlélete.

Más nyelvet használnak, mégis ugyanarra hívnak: arra, hogy legyünk kíváncsiak egymásra, merjünk kérdezni, és közösen gondolkodjunk.

Jelenleg a Boldizsár Ildikó-féle Metamorphoses Meseterápia képzésen és a Ross Greene-féle CPS trénerképzésen tanulok tovább. Mindkettő természetes folytatása annak az útnak, amelyet évek óta járok.